Tudják, hogy hol van Suhajda Szilárd, keresők indultak érte – felesége beszélt az esélyekről

Bulvár Admin Thursday 1st June 2023

Suhajda Szilárd Facebbok-profilján egy felirat: Tudjuk hol van SZilárd, hajnalban indul a keresőcsapat.


Természetesen ez nepáli, helyi idő szerint érthető – 4 óra az időeltolódás – nagyjából 5 órája a

mentőcsapat úton lehet.

Szilárdnak még szerda este veszett nyoma közvetlenül az után, hogy a csúcs meghódítására indult.


Nehéz feladatra vállalkozott, hisz serpák (teherhordók) és oxigénpalack nélkül akarta meghódítani a

MOunt Everestet.


Jeladója utoljára 8795 méteren működött.

Az biztos, hogy ruhája alapján egy csapat biztosan azonosította a hegymászót, s mikor elhaladtak

mellette, akkor életjeleket mutatott, ám fagyási sérülések nyomai látszottak rajta, és magashegyi

agyödéma jelei is mutatkoztak.

Azt tudni kell, hogy már 1500-3500 m magasságban a vérben az oxigént szállító hemoglobin munkája 90

százalék körülire csökken, és a magasság további emelkedésével ez mind kevesebb lesz. Vagyis az illető

szaturációja a normálisnak idővel akár töredéke is lehet.


Ennek tünetei még egészséges embereknél is 2500 méter magasságban már jelentkeznek.

Ennek a jelenségnek vannak enyhe tünetei is – viszonylag alacsony magasságnál, tartósan nagy

magasságnál súlyos, életveszélyes állapot alakulhat ki. Köhögéssel, szapora pulzussal, verítékezéssel,

nyugalmi állapotban jelentkező légszomjjal, fulladással – ami fekvő helyzetben jelentkezik, ezért aki ezzel

a problémával küzd megpróbál inkább ülni, cianózissal, kapkodó, vizes légzéssel, fejfájással, koordinációs

zavarral, hányással, hányingerrel, görcsös rohammal, öntudatlan állapottal stb. jelentkezik. Ez a fajta súlyos

állapot azonnali, intenzív kezelést igényel, ennek hiányában nincs esély a túlélésre.

Tehát ezen tünetekből észleltek a hegymászó mellett elhaladó emberek.

„A háttércsapat az esti órákban megállapodott a Szilárd alaptábori hátterét biztosító nepáli ügynökséggel

abban, hogy 26-án reggel megkísérelnek helikopterrel felrepülni olyan magasságba, ahonnan láthatják

Szilárdot. Ezzel egy időben három serpát elindítanak Szilárdért, akik optimális esetben már május 26-án, a

Olvasd tovább
Kiderült, mi lehet Suhajda Szilárddal

késői órákban felérhetnek hozzá.”

Felesége arról beszélt, hogy ha reálisan gondolkodik, akkor kicsi az esélye annak, hogy férjét életben

találják a keresők, azonban természetese, hogy bízik férjében, és hisz a csodákban.

Azt nem tudja senki, hogy Suhajda Szilárd a csúcsra felfele mászva, vagy lefele ereszkedve állt le valami

miatt, elérte-e a csúcsot, de az biztos, hogy ő jutott fel oxigénpalack nélkül eddig a magyarok közül a

legmagasabbra.

Ám jelenleg nem is ez a legfontosabb…

5.6 ezer Megosztás
Feed Black / Adskepper ide

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.